Miniinterjúk az online oktatásról (8. rész)

1. Hogy érintett Téged az érettségi előkészítők online térbe kerülése? Mennyire volt nehéz számodra az átállás? Kihívásként, lehetőségként, megoldandó feladatként, szükséges rosszként (stb.) tekintettél erre az időszakra?

Nehéz volt ezt a helyzetet nem szükséges rosszként megélni, már csak a kiváltó ok súlyossága miatt is. Azt hiszem azonban, sikerült meglehetősen hamar (már az utolsó közösen megtartott óra időpontjában tudtunk a rendelkezésről) átlendülni a kezdeti csalódáson, és legjobb tudásunk szerint alkalmazkodni az új helyzethez. Hozzá kell tenni: az irodalom és nyelvtan sok tekintetben jobban igényli a személyességet mind a szó fizikai, mind annak lelki-pszichológiai értelmében néhány más tantárgynál. Egy novella vagy vers értelmezésekor az álláspontok ütköztetése, a személyes impulzusok hű és megkapó tolmácsolása jóval nehezebben történik meg egy “online körkapcsolás” esetében, mint mikor egy térben, egymásra figyelve és -hangolódva tudunk dolgozni.

Ezzel együtt tény, hogy a hagyományos tanulási formák hiányában önkéntelenül és tudatosan is új utakat kezdtem keresni. A tudáselsajátítás és önfejlesztés korábban alig kiaknázott területeire kalandoztunk: felértékelődött a Canvas felülete, ahol különféle tesztek segítségével úgy tudtuk egyénileg megoldani az ismétlést, hogy azzal nem vettünk el időt a heti kétszer háromórás közös készülésből. A kiscsoportos vagy egyéni egyeztetések, feladatkiértékelések differenciáltabbá tudták tenni a fejlesztést, hiszen így akár fejenként heti 1-2 órában is lehetőség volt arra, hogy mindenki a számára aktuálisan legfontosabb területeken tudjon fejlődni, és a skype-on történő egyeztetéseken azonnali visszajelzést tudjon kapni a munkájáról.

2. A diákok hogyan fogadták a változást, mennyire volt nehéz számukra, hogy teljesen más formában kell tanulniuk? Ugyanúgy működött a csoportdinamika, mint a jelenléti oktatás során vagy voltak különbségek? 

Egyértelműen időbe telt, mire el tudták/tudtuk fogadni, hogy nem találhatunk alternatív megoldást, nekünk is az online tanításhoz kell igazodnunk. Érdemes szólni arról, hogy az előkészítők nemcsak információáramoltató szeánszok, hanem olyan közösségi élmények forrásai is, amik során barátságok szövődnek, illetve ahol egymást inspiráló és legjobb értelemben vett rivalizálások születnek. Ezeknek a feladása, illetve virtuális térbe száműzése senkinek nem volt öröm. Természetesen óráról órára fedeztük fel a helyzet árnyoldalai mellett annak előnyeit is.

Különös volt megfigyelni, hogy a nagyjából fél év alatt kialakult csoportdinamika és szociális háló igen drasztikusan átalakult. A társaságot már az órakezdés előtt 40-50 perccel váró, beszélgetéseket, közös programokat kezdeményező emberek nem tudtak ugyanilyen motorjai lenni egy “virtuális” közösségnek, de az is látszott, sok ember aktivitásához nagyon nagyban hozzájárult a személyes jelenlét, a csoporttagok valós idejű, közvetlen reflexiója. Reményeink szerint az érettségi eredmények kihirdetése idején már lesz lehetőségünk arra, hogy egy kötetlen találkozással visszabillentsük kapcsolatainkat a korábbi kerékvágásba.

3. Lesz olyan, amit az online oktatás alatt fejlesztettél (tananyag, segédanyag, módszertan stb.), és tervezed, hogy használni fogod a következő csoportodban a jelenléti oktatás során is?

Komoly tanulságokkal szolgált ez az időszak. Egy pedagógus akármennyire úgy is érzi, halad a korral, él a technikai újítások adta lehetőségekkel, tisztában kell lennie vele, hogy munkáját számtalan megszokás, jó vagy rossz beidegződés irányítja. Ha nem is ilyen formában, de szükségünk van a komfortzónánkból való kimozdulásokra. Tovább megyek: nem biztos, hogy amit ma az idei félév tapasztalatai okán hatékonynak és üdvösnek érzek, az akár csak egy kicsit is működőképes lesz a jövő évi csoportomnál. Épp attól izgalmas ez az előkészítő, hogy az ide jelentkező diákok érkeznek elit gimnáziumból és szakiskolából; határon innen és túlról, konzervatív vagy nagyon is liberális szellemű intézményből. Ennyire heterogén embercsoportok ritkán alakulnak ki a közoktatásban. Nincs biztos recept, nincs minden csoportra alkalmazható csodamódszer, de egy biztos: késztetés nagyon is van arra, hogy olyan széles repertoárt dolgozzunk ki, ami a legkülönfélébb igényeket is képes kielégíteni. Nem akarhatunk minden innovációt leerőltetni a torkukon, csak hogy bizonyítsuk, mennyire naprakészek vagyunk, de kell rendelkeznünk egy olyan arzenállal, amire a legváratlanabb helyzetben is hagyatkozhatunk. Az elmúlt két hónap biztos, hogy hatalmas frissülést fog hozni a tanári attitűdök terén!